- Ön itt van:
-
Kezdőlap
- Kultúr-sarok
Érdekes beszélgetések
A magyar animációs kultúra egyik legkiemelkedőbb alakjának nem kisebb siker sorozatokat köszönhetünk, mint a Vizipók-csodapók vagy a Magyar népmesék televíziós változata. 1995-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tűntették ki, de emellett az Olasz Filmszövetség díját is és Balász Béla díjat is kapott. Mikulás Ferencet kérdeztük a hazai animációs filmgyártásról.
M.P.:Az egyik legnépszerűbb hazai animációs filmsorozat a Magyar Népmesék. Egy-egy epizód elkészítése kb. mennyi időt vett igénybe? Hány ember dolgozott rajta?
M.F.:A Magyar népmese sorozatot egy speciális szériának tekintettük, inkább szerzői filmek egymásutániságaként kezeltük, gyártottuk. Ez azt jelentette, hogy viszonylag hosszabb ideig készítettünk egy filmet, mint egy tényleges sorozat egy-egy epizódját. A képesforgatókönyvtől az adáskópiáig 6-8 hónap telt el. Egy filmet általában három fő rajzolt, a munkában természetesen részt vett a film rendezője, a gyártásvezető, a kifestők, az operatőr, a zeneszerző, a hangmérnök, a színész, stb.
M.P.: Szabó Gyula hangja meghatározó volt ebben a sorozatban. Gondolja, hogy nélküle is ennyire sikeres lett volna? Mi lehet, a több mint 30 éve tartó siker titka? Szabó Gyula, a történetek, vagy a tökéletesen kivitelezett animáció?
M.F.:A népmese sorozat sikere több okra vezethető vissza. Azt hiszem az utóbbi évtizedekben nagyon sok magyar embernek fontos volt és egyre fontosabbá vált a nemzettudat. Szívesen fogadták az emberek a nemzeti kultúrához köthető művészeti alkotásokat.
Irodalmi alapanyagként az eredeti gyűjtéseket használtuk fel – nem az írók által feldolgozott változatokat – ezzel megőriztük a magyar nyelv nagyon sok archaikus szépségét.
Jók a történetek.
A filmek képi világának kialakításánál a történelmi Magyarország egy-egy tájegységének díszítő művészetét használtuk fel. A Kaláka együttes pedig népdal feldolgozásokkal zenésítette a filmeket. Az animációnál gyakran használtunk eredeti és humoros megoldásokat.
Bővebben: A népmese örök - Beszélgetés Mikulás Ferenccel, a Magyar népmesék sorozat kitalálójával
Vig Balázst réges-régen egy közös koncert szervezése közben ismertem meg. Soha nem gondoltam, hogy évekkel később nem egy zajos klub színpadán látom őt viszont, hanem, mint elismert fiatal meseírót üdvözölhetem. A mesebeli hármas apropóján kértem fel Balázst egy kis baráti beszélgetésre, mivel az idén harmincadik életévét betöltő fiatalember nemrég adta ki harmadik mesekönyvét. Kalandra fel!
M.P.:Ha megengeded, kicsivel meseírói pályafutásod előttről kezdeném a kíváncsiskodást. Milyen út vezetett a próbatermek és színpadok világától egy egészen más jellegű turné irányába?
V.B.:Szívesen emlékszem vissza a zenekaros időkre, minden amatőrségével együtt is egy rendkívül lelkes és kreatív időszak volt. Sok olyan képességre tettem szert akkoriban, amit a mai napig kamatoztatok. Az életemből kimaradt a versírás, de ezt jól helyettesítette a dalszövegek írása, amivel sokat foglalkoztam. A zenekaraim koncepciójának kialakításában is nagy szerepet vállaltam. Összességében nagyon jó iskola volt, de idejekorán beláttam, hogy nem vagyok különösebben tehetséges zenész, valamint inkább vagyok magányos farkas alkotóként, mint csapatjátékos. Mivel a zenélés és az írás párhuzamosan az életem része volt már kamaszkoromtól kezdve, végül az írás és az irodalom mellett tettem le a voksomat, a zenét pedig inkább a nézőtérről élvezem mostanában, nem a színpadról.
M.P.:Miért éppen a mesék tengerén horgonyoztál le?
Köszöntünk mindenkit a ManóKonyha új rovatunkban. Szeretnénk egy picit bevezetni Titeket a gasztronómia világába. Minden szülő törekszik arra, hogy a gyermekei minél egészségesebben étkezzenek, minél kevesebb káros anyagot fogyasszanak. Mégis a mai rohanó világban nincs naponta több óránk, hogy bonyolult receptekkel készüljünk a napi étkezésekre.
A ManóKonyha rovat segít Nektek, hogy gyorsan, egészségesen készítsetek kreatív és nagyon finom ételeket gyermekeiteknek és persze a család minden tagjának. A rovatot az egyik hazai vezető gasztroblogger, Piszke (Bea) vezeti. A saját blogján folyamatosan frissülő tartalommal vár mindenkit. piszke.blogspot.com
M.P.:Mesélj kérlek kicsit a kezdetekről:
Önállóan 18 éves korom óta főzök, és otthon gyerekként tanultam meg az alapokat. A blogomat 2007 májusában indítottam, azaz több mint hat éve, már majdnem 700 receptet osztottam meg az egyre növekvő számú olvasómmal. Nem számítottam arra, hogy ennyi új lehetőséget, új barátot és ilyen rengeteg pozitív élményt kapok ettől a blogtól, az olvasóim kedvességéről nem is szólva.
M.P.:Mit jelent neked gasztrobloggernek lenni?
Én azt szoktam mondani, hogy sokan főznek-sütnek kiválóan, csak nem mindenki olyan exhibicionista, mint a gasztrobloggerek. Igazából nem is szeretem ezt a szót, mert nekem ez nem főállás, és a családom és a munkám után következik. Szinte csak időzítetten posztolok, vagyis nem rohanok a konyhából a számítógéphez, hogy azonnal a világ tudomására hozzam, milyen csodálatosat főztem. Rendszerint késő este jut a blogra időm, és akkor még nemcsak a receptet kell megírnom, hanem a fotókat is szerkesztem, és ki kell találnom valami frappáns szöveget is, ami felkelti az olvasóim figyelmét. Éjjel tizenegykor ez a legnehezebb…
M.P.:Milyen ételeket részesítesz előnyben?
Talán Maroevich Zsolt tud erre a kijelentésre a legérthetőbb módon reagálni, hiszen a klasszikus zene mellett kipróbálta az elektronikus műfajt is, majd ismét visszatért a brácsához, méghozzá az Alma zenekar tagjaként. Kérdések az Almáról, a modern zenéről, és a sokszínűségről.
M.P.:A zene nem csak fekete és fehér. Mit gondolsz erről?
M.Zs.:Érdekes, mert sokszor fekete és fehér, mint pl. a kottapapír fehér, a hangjegyek pedig feketék, a zongorabillentyűk szintén. Szerintem érzéseket fejezünk ki a zenén, a muzsikáláson keresztül, amiben az ellentétek adnak értelmet érzéseinknek, mint a vidámság, szomorúság, a szeretet, gyűlölet a zsarnokság, önzetlenség, így ha makróban nézzük a világot, akkor fekete és fehér, de összességében viszont színes…szóval, mégis színes. :-D
M.P.:Életed nagyon fontos része a komolyzene, miként alakult ki ez a szenvedély?
M.Zs.:Ez választott szenvedély, mivel kiskoromban, amikor elkezdtem zenét tanulni a zeneiskolában, ott csak komolyzenei képzettséget kap az ember, amitől csak úgy lehet elszakadni, ha nyitott szemmel, nyitott füllel jársz. Mire felnőtt zenész lettem, addigra teljesen kialakult a komolyzene iránti szeretetem. Ez kb. 15 év kemény gyakorlás, zenekari muzsikálás után születik meg és ami leginkább fontos, az a jó tanár, mert igazán tőle szerethető és ismerhető meg minden zene, nem csak a komolyzene!!!
M.P.:Az elektronikus stílussal hogyan kerültél kapcsolatba?
Bővebben: A zene nem csak fekete és fehér – interjú Maroevich Zsolttal, az Alma Együttes brácsásával
Ki ne hallotta volna már ezt a kifejezést angolul "Charlie bit my finger". A kultikussá vált videót a YouTube videómegosztó portálon több, mint 460 millióan nézték meg, ezzel vezetve az amatőr videók nézettségét. Napjainkban a srácok pólókon szerepelnek, a hangjukból csengőhang lett, rajzfilmet készítettek róluk és a legsikeresebb előadóművészek gyártanak remixet és közös klippeket velük.
Mi vezetett ehhez a megmagyarázhatatlan sikerhez? Kicsi Charlie és Harry Davies-Carr a két testvér ül egy kanapén. A kisebb testvér békésen üldögél, amikor az akkor 3 éves bátyó bedugja az ujját a szájába, aki védekezésül és játékból ráharap. Ebből alakul ki egy felejthetetlen videó teli kacagással. Amennyiben a lenti kis képre kattintassz, meg is tudod nézni az eredeti felvételt.
Howard az apa pár évvel ezelőtt töltötte fel a videót, hogy megmutassa barátainak. Pár héten belül átlépték az 1 millió megtekintést. Üzletnek sem elhanyagolható, hiszen csak ezzel a videóval már több, mint 500 ezer dollárt keresett a család a rajta elhelyezett reklámok miatt.
A mókás videónak akadnak szép számmal már már fanatikusnak mondható követői. Több száz remake készült belőle a világ minden részéről. Szerepeltek a Time Magazinban, a Daily Mailben, a New York Timesban, a The Sunban, a The Telegraphban, saját blogot indítottak, amit hetente több százezren olvasnak. Saját YouTube csatornát nyitottak, ahol folyamatosan láthatóak a legújabb videók.
A Manóprogramnak akkora megtiszteltetésben volt része, hogy Magyarországon előszőr nekünk nyilatkozott Howard, az apa, valamint készítettek számunkra egy fotót az idei görögországi nyaralásukon, amit a Manóprogram olvasóinak küldenek. Olvassátok interjúnkat, ahol őszintén halhatunk a sikerről, a család jelenlegi életéről, a hétköznapokról. Az interjú alatt megtaláljátok az eredeti szöveget angolul.
Bővebben: Charlie bit my finger - Interjú Howard Davies-Carr-ral, a fiúk édesapjával
Oldalunkon mindig sokat hangsúlyozzuk, hogy a mese mennyire fontos szerepet tölt be a gyermeki lélek fejlődésében. Bartos Erika művei hamar belopják magukat minden kisgyermek szívébe, hiszen figurái szerethetőek, meséi könnyen érthetőek, a mindennapok forgatagába kalauzolja el kis olvasóit. Erika a meséhez való kapcsolatáról, a kezdetekről és saját példaképeiről mesél interjúnkban.
M.P.:Az építész szakmától a meseírásig. Hogyan vezetett ide az út?
B.E.:Nagyon szeretem az eredeti szakmámat, kitűnő diplomával, több diplomadíjjal, az Építész Kamara különdíjával végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Nagyszerű tanároktól tanulhattam, és diplomázás után nyomban remek állásom lett. De hamar megszületett az első gyermekem, és GYES-re kerültem. Az anyaság megváltoztatja az érzéseket, az értékrendet, szeretet és odaadás hatja át a kisbabás időszakot. Számomra ezek az érzelmek egy új utat nyitottak. Gyerekkoromban óvónő szerettem volna lenni, így ez a váltás egyfajta visszatérés is volt. Az első mesémet akkor rajzoltam, amikor második gyermekemet vártam. Ezzel a mesével segítséget szerettem volna nyújtani a nagytestvérnek, hogy könnyebben fogadja a kistestvér érkezését. Később ugyanígy rövid mesét írtam a Télapóról, az első oltásról, palacsintasütésről, számtalan egyszerű és hétköznapi dologról. Egyszerű történetek, egyszerű rajzokkal, az egyetlen célom az volt, hogy a kisgyerek értse, szeresse, és a mese segítsen az élményt feldolgozni. Ezeket a meséket később nem csak saját gyermekeim forgatták örömmel, hanem barátok, rokonok, ismerősök kérték kölcsön, lefénymásolták, szerették. Végül az ő bíztatásukra kopogtattam könyvkiadóknál, így indult el a meseírói utam.
M.P.:Gyermekinek könyvekből mesél vagy inkább a fantáziájára bízza magát?
B.E.:Így is, úgy is. Az esti mesét sosem hagyjuk ki, nagyon fontos része a napnak. Általában férjem olvas esténként a gyerekeknek. A nagyobbak már szívesen hallgatnak hosszabb műveket is, részletekben. Figyelmesen végighallgatták a Momo-t (Michael Ende), A kis herceget (Saint-Exupéry), a Kiberiádát (Stanisław Lem) is, esténként egy-egy fejezetet. Én ritkábban mesélek, olyankor viszont jobban szeretek fejből mesélni. Befekszem a gyerekek mellé, és a történet magától szövődik. Olykor valós szereplőkkel, máskor kitalált figurákkal. Néha komolyabb mesét találok ki, más alkalommal vicces és nagy nevetésbe torkolló történetet.
M.P.:Miért pont bogarak a Bogyó és Babóca karakterei?
B.E.:Olyan figurákat kerestem, akik közel állnak a legkisebbekhez. Minden kisgyerek látott már katicát, hangyát, szöcskét vagy szarvasbogarat. Kiránduláskor szívesen leguggolnak egy-egy bogárkához, elidőznek mellette, figyelik, szeretik, érdekli őket. Szintén fontos volt a természet szeretete, ez egy hangsúlyos mondanivalója a Bogyó és Babóca sorozatnak, a bogárközösség ehhez is megfelelő volt.
M.P.:Honnan származik a Bogyó és Babóca elnevezés?
„Kippkopp a havas erdőben sétált. Odaröppent hozzá barátja, a cinke. –De jó, hogy találkoztunk! – csipogta. – Olyan különös dolgot láttam! Képzeld, fenyőfa nőtt egy házban, a szoba közepén! Te érted ezt?”
Marék Veronika meséin generációk nőttek fel. Ők, ma már saját gyerekeiknek, unokáiknak olvassák fel Laci és az oroszlán, esetleg Kippkopp, vagy Boribon történetét. Arról, hogy az írónőnek melyik volt a legkedvesebb meséje gyerekkorában, hogyan született Kippkopp figurája, vagy, hogy miként folytatódnak Boribon kalandjai, maga a szerző mesélt a Manóprogramnak.
M: Mikor érintette meg elsőként a mesék világa?
M.V.: Képeskönyvekből érkeztek hozzám a mesék, akkor, amikor még nem is tudtam olvasni. Szerettem a törpék világát. Később Walt Disney Hófehérkéje és Pinokkiója varázsolt el.
M: Melyik volt az Ön kedvenc története gyerekkorában?
M.V.: Mivel 4 éves korom óta olvasok, mindig más és más. Ha félni akartam, Grimm meséjét olvastam, címe: A két testvér. Ha nevetni akartam, Szürke Bagoly: A két kicsi hód című könyvét vettem elő.
M: Különösen az ünnepek közeledtével a Manóprogram kiemelt kedvence a Kippkopp karácsonya. Hogyan született meg a gesztenye gyerek ötlete?
M.V.: Az erdei tisztás adta az ötletet. Bekukucskáltam a fűszálak közé, és annyi érdekes dolgot találtam ott, hogy meg akartam mutatni a gyerekeknek is. Ehhez kellett egy figura, aki kicsi, úgy járkál a füvek között, mint egy erdőben, és mindenre rácsodálkozik. Lehetett volna tündér vagy manó, de túl mesebeliek lettek volna. Az egér és a béka jó kicsik, de nem csodálkoznak mindenen, hiszen ott élnek a füvek között. Akkor eszembe jutott a gesztenyebaba, hiszen őt minden gyerek szereti. Kicsi, és csodálkozik mindenen, mert csak az őszt ismeri, mert akkor született.
M: Szándékosan nem kapott a karácsonyi történet vallási hátteret?
Bővebben: Kippkopp vagyok. Mutatkozott be a gesztenyegyerek. - Marék Veronika interjú
15 évesen felejthetetlen produkció nyújtott a Kifutó színpadán Olivia Newton John - Hopelessly Devoted című számával, ahol egy egész ország rajongott a sikeréréért. Mindenki egy picit Fedor Kyra szeretett volna lenni. Kyrával beszélgettünk az akkori sikerekről, a mindennapokról.
M.P.:15 évesen a kifutóban Olivia Newton John dalával a Greaseből nagy ismertségre tettél szert. Gyermekként hogyan dolgoztad fel, hogy hirtelen mind a szakma mind a hallgatóság rajongani kezdett érted?
F.K.:Azt gondolom, hogy 15 évesen nem sok mindent lehet felfogni, legfőképpen azt ha rivalda fénybe kerülünk. Nekem ez mély víz volt.
És azt kell mondjam, hogy ezt csakis a szüleimmel,szüleim által tudtam feldolgozni,és valahogyan kezelni.Szükségem volt arra, hogy tereljenek, tanítsanak,fogják a kezem,de ugyanakkor nevelt a színpad is.:)Nagyon sok rutint adott a színpad, hirtelen felnőtté váltam, nagyon hamar megtanultam az emberekkel bánni, kommunikálni velük. Nagyon hálásak tudnak lenni, ha foglalkozol velük,és szereted őket!
Valóban megismert a szakma is. Babos Gyula, Szulák Andrea, Berkes Gábor, Szigeti Ferenc, Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Popper Péter, stb.
az egyik legszebb dolog az volt életemben, amikor Cserháti Zsuzsa és Kovács Kati gratulált nekem. Sosem felejtem el!
Későbbiekben pedig a Kőbányai zeneiskolában ismerhettem meg a szakma krémjét.De erről később :)egy szó mint száz, Olivia nagyon sokat segített!:)
M.P.:Te választottad a Hopelessly Devoted című számot a kifutóban vagy javasolták a hangszíned miatt? Lenyűgöző volt a hasonlóság az eredeti és az általad énekelt dal között.
F.K.:A válogatásra, Madonna egyik dalát vittem el, amivel meg is hallgattak, de úgy gondolták nem tudok azonosulni a karakterrel.
És aztán elénekeltem a kedves Castingolóknak Olivia dalát, és a felénél leállítottak. Azt mondták, én leszek Olivia Newton John, a Hoppelesly devoted to you című dalával.:) Utólag megállapítva, nem érzékeltem hasonlóságot,de ha a többség ezt mondja akkor elfogadom :) Bár az akkori jelmezemet elnézve,valóban volt hasonlóság. És a jelmezem egy része abszolút hozzám nőtt, mint pl. a hajráf, utána nem tudom miért, de jó sok évig hordtam, persze mindenféle színben, de mindenhol, mindenki, emiatt Oliviával kapcsolt össze. Tehát az emberek rögtön tudták hova tegyenek.Így lett egy pár évre Fedor Kyrábol, Olivia Newton John.És hogy hogyan változtam vissza Fedor Kyrává, az egy későbbi történet megint csak :)
M.P.:A családod hogyan fogadta a sikered?
F.K.:Természetesen mindenki nagyon büszke volt rám. Azért ez a pár év nehéz volt, nem csak nekem,hanem anyukámnak is, mert nekem csak annyi dolgom volt, hogy énekeljek, interjút adjak, minden egyéb dolog anyukámra hárult, mint pl.iskolából elkérés, kísérgetés, stb.
M.P.:Sok gyermek kezdett el a kifutós produkciódat hallva énekelni és egy picit minden szülő büszke volt rád. A kifutó előtt jártál énektanárhoz?
Hogyan készül Pogány Judit a Bogyó és Babóca filmek hangfelvételére?
A narrációra való felkészülés az egyszerűbb része a munkának. A mesélő szövegét nem húzom alá, az nem kap külön jelölést, mert a narráció a mesélés maga. Legfeljebb csak a vesszőket, pontokat erősítem meg. A szereplők párbeszédeire, szövegeire való felkészülés már izgalmasabb dolog.
Mivel rendkívül sok figura szólal meg a mesékben, és szerettem volna a szereplők személyiségének megfelelő hangokat használni, rögtön a munka kezdetén színeket képzeltem a szereplőkhöz, mert engem a színek nagyon érdekesen befolyásolnak. Tehát minden figurához választottam egy színt. Bogyó és Babóca, a két főszereplő kék és piros színt kapott. A többi szereplőt a típusának, esetleg a méretének, temperamentumának megfelelő színnel húztam alá. Vendelt, a szarvasbogarat fekete, de vékony vonallal, a Barlangi Pókot, aki számomra szintén egy sötét figura, vastag feketével, a méhecskét sárgával, de szaggatott grafit színnel belerajzolva a sárgába, mert a sárga nem elég jól látszik, mint szín. Pihe, a lepkekislány rózsaszínes aláhúzást kapott.
Bartos Erika rajzai is erősen befolyásoltak; fontos, hogy ő milyenre színezte az illető szereplőt. Emiatt a Kukac zöld lett, és ezért Ugri, a szöcskelány, akihez szintén a zöld szín illik, már cikkcakkos zöld vonalat kapott.
Bonyolítja még a jelöléseket, hogy például a kanárikból egy egész család jelenik meg: Lenke, a lány, Kelemen, a fiú, és még három fióka, ezek között is különbséget kell tenni. Nincs annyiféle szín, ahány figura megszólal a mesékben, tehát néha azonos színeket használok különböző árnyalatokban, sőt különböző formákban. A kanári család főszereplője Kelemen, ő az előző szereplőkhöz képest világosabb zöld színt kap, és hiába férfi, majdhogynem asszonyosan dallamosan beszél, ezért az aláhúzása is hullámos vonal lesz. Ha ugyanez megjelenik lányban, akkor a lány egy kicsivel följebb fog beszélni, kicsivel még dallamosabban, az aláhúzásban pedig a zöld hullám és pont, és újra zöld hullám és pont váltogatják egymást. S aztán jön a három különböző hangú kanári fióka. Az első megszólaló nagyon pici testet jelölő vékony, dallamos hangot kap, a következő még ennél is vékonyabb hangú, a legkisebbnek pedig még efölé kell mennie, tehát egészen fönt, magasan kell csivitelnie. Az
aláhúzásuk pedig zöld pontokból áll.
Bővebben: Beszélgetés Pogány Judittal a Bogyó és Babóca felvételek kapcsán
A mese egy ajtó a fantáziavilágba mind a szülőknek, mind a gyerekeknek. A Médiaunió kampánya nagy sikert aratott, több ismert közszereplőt és színészt is maga mögött tudott. Rudolf Péter is csatlakozott a kezdeményezéshez, mi pedig a mesékről és a kampányról kérdeztük.
M.P.:Mi volt az oka annak, hogy csatlakozott a „Mesélj Minden Nap!” akcióhoz?
R.P.:Bocsánat, de az első kérdés egy félreértésen alapul. Én a Médiaunió kuratóriumában dolgozva szavaztam meg többedmagammal az év kampányát, ilyen értelemben nem „csatlakoztam” a kezdeményezéshez, hanem az Unióhoz beérkező fontos témák sokaságából magam is ezt tartottam a legfontosabb gondolatnak. Sok fájdalmas problémát érintő, szociális problémákat és gazdasági kérdéseket boncolgató téma közül került végül ez a fókuszba. Talán éppen azért, mert úgy gondoltuk sokan, hogy számos problémánk gyökere lelki eredetű, mentális probléma. Empátia hiányból fakad. Befelé fordulásból. A társas kapcsolatok leépüléséből. Újra kell építeni önmagunkat, és hol kell kezdeni az építkezést, ha nem a legfontosabb közegben, a családban.
M.P.:Miben segíthet a mese a gyerekeknek?
R.P.:Eligazodni. Segítséget ad megkülönböztetni jót, a rossztól. Erkölcsi mankót nyújt és mindezt játékos formában teszi. Fejleszti a fantáziát. Építi a mesélő és a gyerkőc viszonyát. Közös nyelvet hoz létre.
M.P.:Hogyan jobb mesélni: könyvből olvasva, vagy improvizálva?